Sejtkommunikációs kezelés

Jani Istvánné
Jani Istvánné

Szivárványfény Sejtkommunikációs és Fiatalító kezelés

Sok szeretettel várlak erre a csodálatos kezelés megtapasztalására, mely a Szivárványfény kezelések „koronája”. Ez a technika maga a jövő gyógyítása!

Miért fontos ez a kezelés és miben segíthet?

A sejtjeink tudattal rendelkező egységei a testünknek, melyeknek - már az orvostudomány által is bizonyítottan - 98%-a évente lecserélődik. A sejtekkel tudunk kommunikálni és áthangolhatjuk őket egy egészségesebb programra, így lehetővé válik, hogy egészségesre programozzuk a testet. A kezelés közben egy magas frekvenciájú zenével relaxált állapotba juttatjuk a vendéget és így már a tudatalattival kommunikálva tudjuk segíteni a folyamatait. Mivel a testünk nem más, mint a tudatunk által önmagunkról alkotott kép fizikai kivetülése, ezért ha a tudatalattiban az önmagunkról alkotott képet megváltoztatjuk, az fizikai síkon is beindítja a változásokat. A változás mértéke csak a vendég tudatosságának szintjétől, hitrendszereitől és érzelmi fejlettségétől függ. 

A kezelést masszázságyon végezzük és leginkább egy kozmetikai kezeléshez hasonlítható, hiszen elsősorban az arc, nyak és mellkasi területen végezzük a kezelést. Először kioldjuk a stressz energiát, majd kényeztető, simogató mozdulatokkal feltöltjük a sejteket fénnyel és beprogramozzuk őket egy egészséges rezgésre és egyensúlyi állapot létrehozására. 

A kezelés jótékony hatásai (többek között)

  • Kisimítja és rugalmassá teszi a bőrt; csökkenti, megszünteti a ráncokat
  • Megszünteti a fejfájást
  • Oldja a test merev izmait, kioldja a stresszt az egész testből
  • Magasabb rezgésre hangolja a testet 
  • Segíti az alvást, pihentet, ellazít, nyugtat
  • Kioldja az elektroszmog által okozott stresszt (Számítógép, telefon stb.)
  • Áttisztítja az energiapályákat és a szívet
  • Megtisztítja a kapcsolatot az agy és a szív között, hogy a szívünk vezethessen
  • Az alacsony rezgésű érzelmeket (félelem, irigység, stb...) kioldja, oldja a lelki blokkokat
  • Megindítja a vérkeringést az agyban és a bőrben

Ha megfelelő mennyiségű és minőségű csi áramlik a meridiánokba, akkor egészségesek vagyunk. Az egészségünk megőrizhető. A szivárványfény kezelés során a kezelő/gyógyító az érintései által apró rezgéseket kelt a bőrön, a pólusokon, amihez nagyon fontos a tudati energia, ami hozzá párosul. Már bebizonyított, hogy a tudatunk segítségével képessé válunk az energiarendszerünket hatékonyan feltölteni életenergiával és az energiablokkoktól megszabadulni. A szivárványfény kezelés során a terapeuta egy magas rezgésű szeretet energiát segít /közvetít/ áramoltatni a test pólusain, illetve a meridiánok segítségével, de akár a szervkapuk megnyitásával közvetlen a szervben is képessé válhatunk transzformálni, átalakítani a sérült, blokkolt már folyamatban ("betegségben") lévő szervet. A magas rezgésű energiák (mint a tiszta szeretet energiája) képesek az alacsonyabb rezgésű energiák transzformálására, felfényesítésére, gyógyítására, ezáltal egészséges - , élet kódokkal ellátni a szervezetet.

Testünk a tudatunk holografikus kivetődése. Minden attól függ /így egészségünk is/, hogy milyen tudatossági és milyen érzelmi rezgésen rezgünk. Minden kezelés alapja a tudatos kommunikáció, a testtel való kommunikáció. A szivárványfényes Sejtfiatalító kezeléseknél még fontosabb a sejtkommunikáció, hatunk a DNS szerkezetünkre, így sok mindent képessé válunk felülírni, mélyebben tudunk transzformálni, nem csak az egészségkódokkal, hanem a hitrendszereinket, mintázatainkat is képessé válunk egy idő után átírni. Minden terápia és kezelés egyik alapja, hogy először energetikai változás indul be és utána indul be a fizika szinten is. Nagyon fontos először is a tudati változás, a tudatosság, majd a Rezgésszint emelés! Így juthatunk el lépésenként ahhoz, hogy sejtjeink már minden pillanatban az új tudatosságunk, új magas- és egészséges kódjaival kommunikáljanak lépésről - lépésre. A szintfenntartás elengedhetetlen része természetesen mindennek megéléséhez a mindennapi életünkben, amire - jó hír  :) - igen is képessé tudunk válni.  :)  <3 

Szeretettel látlak ezen élmények megtapasztalására.

Etelka

Kapcsolatfelvétel, hírlevél kérése

Megadott adatait kizárólag kérdéseinek megválaszolására és/vagy kéréseinek rögzítésére használjuk fel. Kéretlen e-mailt vagy hírlevelet nem küldünk! Adatait harmadik félnek nem szolgáltatjuk ki!

A csillaggal(*) jelölt mezőket mindenképpen töltse ki!

E-mail

Turn on Javascript!

Telefon és fax

+36302555220
(Tárcsázáshoz érintse meg!)

Cím és térkép

Oktató: Jani Istvánné
Órák helye: 6000 Kecskemét, Klapka utca 29.
(Navigáció indításához érintse meg!)